BEVEZETŐ:

A 4 PERCES MÉRFÖLD

1954-ig mindenki azt hitte, hogy az emberi szervezet számára totálisan képtelenség 4 perc alatt lefutni egy mérföldet.

Túlhevülne, nem bírná a terhelést, stb…stb…

A 40-es évek eleje óta a világrekord 4:01 másodperc volt, és több, mint egy évtizedig senki nem tudta megdönteni.

1954 május 6-án egy Roger Bannister nevű úriember 3:59 másodperc alatt futott le.

46 nappal később pedig megdöntötték a világcsúcsát. Nagyon sokáig őrültségnek számított a 4 perces mérföldre edzeni, de a Bannister rekordja utáni 2 évben 6-an futottak 4 perc alatti eredményt.

Ezt a cikket (értelemszerűen) nem azért írtam, hogy azzal menőzzek, hogy milyen király minden mostanában, hanem hogy legyen egy példa, hogy mindez igenis elérhető, és minél több ember nyújtózkodjon, hogy elérje ugyanezt.

Tim Ferriss 4 órás munkahete óta sokan hallottak arról, hogy lehet máshogy is, de én úgy látom, hogy mind a digitális nomád, mind a hazai startupper réteg rossz irányba halad.

Mindeközben viszont Amerikában egyre több egyszemélyes (alkalmazott nélküli) vállalkozás éri el az 1 millió dolláros árbevételt (2015-ben 35 584). Persze árbevétel és profit között nagy különbségek vannak.

Annak idején nekem óriási inspiráció volt, hogy olvashattam Pat Flynn  (Smart Passive Income) havi beszámolóját több százezer dolláros tételekről.

Vagy újabban John Lee Dumas (Entrepreneur On Fire) sikerét, akinek még az indulását is láttam pár éve, és a szemem előtt növekedett havi 150 000 dolláros profitig.

Bár mindkettejüknek besegítenek mostanra, de mivel elég jó rálátásom van az ilyen vállalkozásokra, elmondhatom, hogy az eredmények 80%-át tudnák hozni egyedül is.

Viszont persze felmerül a kérdés, hogy mindezt meg lehet-e itthon is csinálni? Mi van, ha az egész csak azért működik, mert egymilliárd ember beszél angolul, és ezért nagyobb a piacuk?

Azt szerettem volna, hogy ez a cikk az egyértelmű bizonyítéka legyen annak, hogy a válasz az, hogy mindez megcsinálható itthon is, saját erőből, etikusan, másokat segítve, és fiatalon.

Figyelmeztető a cikk további olvasásához

Ez a blog, az én blogom arról szól, hogy hogyan lehet baromi kemény munkával eredményeket elérni.

Úgy döntöttem, hogy most megosztom az eredményeimet (utazás, és nagyságrendi bevételi számok terén), ami remélem, hogy inspiráló lesz sokaknak, hogy megéri dolgozni.

Ez egyáltalán nem kényelmes a számomra, mert tudom, hogy összehasonlítgatásokra adhat alapot.

Ennek ellenére mégis fontosnak tartom, mert tudom, hogy sokan azért nem vágnak bele, mert nem látják, hogy “miért érné meg munkaidő után még tovább dolgozni?”. Hát ezért.

Én mindig azt mondtam, hogy az alkalmazotti bér egy nagyon drága biztosítás. Biztosítás, hogy ne kelljen bevállalni azokat az érzelmi hullámvasutakat, felelősséget és extra munkát, amivel a vállalkozói lét jár.

Ha valaki lemond erről a biztosításról (ami sokszorosan túlárazott), akkor hirtelen más alapokon fog kiszámolódni a jövedelme.

Tisztában vagyok vele, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan területen működöm, ahol ennyire gyorsan lehet haladni.

Nyilván erre nem lenne lehetőség, ha hűtőgépeket kezdtem volna árulni, ugyanennyi munkával és gondolkodással sem (többek között ezért sem javasoltam a hűtőgépek forgalmazását a lifestyle business kihíváson)

De lehet, hogy valaki csak az életem bizonyos szeletkéit látja (az utazásokat, és az ilyen összefoglalókat), és ezért kifelejti, hogy milyen kegyetlen kurva keményen kellett dolgoznom ezért.

Lehet most utazok, de előtte 3 éven keresztül lényegében szabadnap nélkül toltam a szekeret. 

2016-ban összesen 8 nap volt, amikor nem dolgoztam, abból 3 csak azért, mert megműtötték a szememet (és nem láttam). Idén már egy kicsit több szabadságot engedtem meg magamnak, ami jól is jött. Cserébe több dolog is készült el.

Mindezt azért írom le, mert a közelmúltban, 2 alkalommal pofánvágásként ért néhány magyar embernek a rosszindulata, miközben gőzük sem volt a hátteremről.

Mielőtt jönne a gyanúsítás valamilyen hasonló észhuszártól, gondoltam a fentieket leírom.

10 ORSZÁG

Elmondhatatlanul szerencsés vagyok, hogy a munkám a hobbim, és ráadásul ez lehetővé teszi azt is, hogy bárhol legyek a világon. Sőt, kicsit kellemetlen erről beszélni, de nyilván többen is nézik a videóimat, ha Balin veszem fel, mintha otthon tenném.

Az elmúlt években nagyon olcsóvá vált utazni, és pláne mivel nagyon rugalmas vagyok, ezért a legjobb ajánlatokkal tudok élni, ez pedig lehetővé tette, hogy sok országba eljussak (ismételten hangsúlyozva, hogy a 3 év megszakítás nélküli munkája UTÁN).

Mivel az oktató videóblogokba nem lehet sok kreativitást csempészni videózás szempontjából, ezért elkezdtem nagyon erősen megszerkeszetni az utazásokon készült anyagokat, kb egy tanulóprojektként.

Van egy biztos megérzésem, hogy a videózás nagyon fontos lesz a jövőben, és nekem ez a tudás nagyon hasznos lesz még később (akkor is, ha most csak közvetett haszna van).

Minden egyes úton tanulok valamit, akár a videók felvételéről van szó, akár az összeszerkesztésről.

Most Franciaországban vagyok, de idén megfordultam eddig Amerikában, Indonéziában, Kambodzsában, Szingapúrban, Észtországban, Angliában, Olaszországban, Finnországban és Malajziában.

140 VÁLLALKOZÁS

Vállalkozónak lenni lényegében az élet minden területén többet jelent. Több munka, több nehézség, de egyben több szabadság és több lehetőség is.

Az elmúlt 6 hónapban a napjaim legnagyobb részét az tette ki, hogy hogyan tudnék minél több esetpéldát találni, minél több működő sablont előállítani, minél tömörebb anyagokat beletenni a Gyorsítósáv tréningbe, sok esetben a nulláról eljuttatni az embereket odáig, hogy van egy mellékkeresetük, vagy teljes megélhetésük a vállalkozásukból.

És az igazság az, hogy elmondhatatlanul baromira büszke vagyok erre a tréningre. Jelen pillanatban tényleg nem tudom, hogy mit lehetne javítani rajta.

Tavaly decemberben 60-an csatlakoztak (oké, kicsit tágan értelmezem most a fél évet), a közelmúltban pedig összesen 80-an 2 csoportban.

Amellett, hogy ez nyilvánvalóan jelzi, hogy egyre nagyobb igény van arra, hogy az emberek ne irodai munkában öregedjenek meg, természetesen egy óriási tanulási lehetőség a számomra.

Ugye az egészre az adta az alapot, hogy én “kézműves vállalkozó” vagyok, vagyis kb 2 év alatt mindent magamtól megtanultam, egyszerűen azért, mert nem tudtam senkit megfizetni, amikor indultam, utána meg már nem akartam.

Ami, mint kiderült, nem általános (én magától értetődőnek vettem). Utána ezt a tudást kellett felhasználni különböző környezetekben.

Egy egyszerű e-kereskedelmi vállalkozásnak ugyanolyan alapokra épül a weboldala, mint egy kivitelezéssel foglalkozónak, és ugyanolyan e-mail marketing szoftvert használ. A tartalom persze más.

Az egyik probléma, amivel küszködünk, a türelmetlenség. Persze, lehet nagyon gyorsan nagyon szép eredményeket elérni – ha valakinek van meglévő tudása. Ha nincs, akkor több időbe telik.

Az egyik leggyakoribb kérdés, ami jött a felvezető időszakban, hogy “mennyi időbe telik ebből megélni?”. Gondolom így kívülről látszik, hogy képtelenség megmondani, hogy NEKED mennyi idő lesz.

Lehet értesz olyan alapösszefüggéseket, amit másnak hetekbe telik elsajátítani, lehet nem. Lehet már 2 éve gondolkozol egy vállalkozásötleten, lehet csak most választottál az enyéim közül.

Függetlenül ettől, én úgy gondolom, hogy akár fél év alatt, akár 3 év alatt épít valaki egy sikeres vállalkozást, az mindenképpen iszonyatosan gyors előrehaladás.

Csak gondolj bele, ha lakásba fektet valaki, akkor mennyi idő alatt fizetődik ki a befektetés, és mennyi bevételre tesz szert havi szinten. Egy vállalkozás rövidebb idő alatt kínál jobb bevételt, nem véletlen adják el sokan a webshopjukat komoly pénzekért.

Én nagyon elégedett vagyok az elmúlt időszak előrelépéseivel, és kb 1 hónap múlva szerintem már az oldalak tulajdonosai is büszkén mutogatják majd, hogy mit építettek.

Közben szeretnék mindenkivel minél több időt “személyesen” eltölteni, vagyis minél inkább biztosítani, hogy sikeres lesz a vállalkozása (hiszen a tréning anyaga már összeállt korábban, ezért felszabadult időm), és ez a tapasztalat igazából sokkal értékesebb, mint maga a bevétel, ami a tréningből bejön.

Nagyon kevés ember lát rá ennyi különböző piacra, és én mindegyikre dolgozok ki megoldásokat folyamatosan.

Szeptemberben tartok egy “100 vállalkozás” kihívást, amikor 31 nap alatt 100 vállalkozásnak nézzük át a dolgait, és a lifestyle business kihíváshoz hasonló módon lesznek róla nyilvános videóblogok.

20+ MILLIÓ

Gyanítom, hogy sokaknak nem volt titok, hogy a TACIT egy jól menő vállalkozás. Én mindig is nyíltan mondtam, hogy prémium megoldásokat nyújtok, és ha valakinek erre van szüksége, akkor fizessen érte.

Nem azért, mert nem érdekelnek azok az emberek, akik nem fizetnek nekem, hanem mert minden energiámat azokra szeretném koncentrálni, akik viszont igen. Másrészt pedig én csakis akkor tudok segíteni, ha cserébe nekem is segítenek.

A vásárlóim nélkül itt semmi nem lenne, én meg könyvelhetnék a KPMG-nél vagy a Morgan Stanley-nél. Nem videóblogger vagyok, aki mellékesen csinálgat valamit, hanem a vállalkozásom promótálására csinálok videókat.

Sajnos nincs időm annyi dolgot ingyen csinálni. Tényleg sajnálom. Olyan “villanások” vannak, mint a lifestyle business kihívás, vagy különböző ingyenes webinarok, amikor tudom, hogy 1-2 óráig a mondanivalómra figyelnek. 1-1 videóblogot már önmagukban nem tartok elégnek, ezért is esett ki a fókuszomból.

Viszont a fizetős tréningjeim szerencsére nagyon jól teljesítenek.

Ha esetleg valakit érdekel, ettől egyébként semmit nem változott az életstílusom. Továbbra sincs autóm, jelenleg a családi házunkban lakom (a sok utazás miatt nincs értelme lakást bérelni), és nem szoktam rá a kokóra.

Kajára, kávéra és munkaeszközökre sokat költök, és szeretnék még sok-sok emberbe befektetni, akár mikrohitelek (első készletek kockázatmentes beszerzésére), akár tulajdonrésszel járó befektetés formájában.

Ha a klienseim szép vállalkozásokat építenek, akkor örülök, ha nem, akkor tök mindegy, hogy mennyi pénzt keresek. Úgyhogy szeretném arra felhasználni a bevételem, hogy minél jobb vállalkozások épüljenek.

Tudom, hogy “irreálisan” jól mennek a dolgaim, nyilván alkalmazottként a mostani jövedelmem töredékét se tudnám megkeresni. Minden nap érzem ennek a felelősségét.  Ha valakire ennyien bíznak pénzt, az nyilvánvalóan komoly felelősséggel jár.

És ezért is hajtom magam tovább, hogy megszolgáljam, ahelyett, hogy egy tengerparti szálláson 100 eurós bankókkal szeretkeznék.

40 TÁRGY

Úgy tudom Magyarországon nem olyan ismert fogalom a minimalizmus, nem mint művészeti irányzat, hanem a “kevesebb holmi, boldogabb élet” értelmezésben.

A lényeg, hogy Amerikában, a féktelen fogyasztás fellegvárában rádöbbentek, hogy az új Chanel ruha nem tesz boldoggá. De még a legújabb Iphone sem. Nahát. Surprise-surprise.

Sok ember úgy döntött, hogy inkább keresgél tovább, és addig fogyaszt, amíg egyszer csak elég játékszer gyűlt már össze, hogy minden jó legyen végre valahára.

De egy nagyon apró kisebbség viszont azt mondta, hogy akkor ne hagyjuk, hogy a sok tárgy elszívja a figyelmet azoktól a dolgoktól, amik igazán fontosak és tényleg boldoggá tesznek.

A lényeg, hogy amikor először mentem Ázsiába 3 hónapra 2 hátiszákkal, akkor rájöttem, hogy a második hátizsák dugig van olyan szarral, amire semmi szükségem igazából.

És szó szerint nem volt olyan tárgy, ami otthon maradt, és szükséges lett volna (szerencsére nem vagyok szentimentális alkat az emléktárgyakkal kapcsolatban).

Figyelembe véve, hogy az elmúlt 1 év túlnyomó többségét úton töltöttem, 1 vagy 2 hátizsák cuccal, és otthon is jelentősen lekorlátozódott néhány tárgyra az összes figyelmem, eléggé nyugodtan hozom meg azt a döntést, hogy elég lesz 40 holmi.

Nagy könnyítés, hogy csak olyan helyre megyek, ahol jó idő van, tehát meleg ruházatot nem kell cipelnem. A legtöbb dolgot, amit sokan magukkal cipelnek, kevesebbért lehet helyben megvenni, mint amennyiért feladod a gépre a poggyászt. És persze amint cipelni kell mindent, amit megveszel/használsz, hirtelen rájössz, hogy a legtöbb holmid nem szükséges.

Természetesen otthon több tárgyam van, mondjuk van asztalom, székem meg ágyam, és sok-sok fölös ruhám. De nem vagyok sokat otthon, az elmúlt 1 évben kb nettó 3,5 hónapot voltam Magyarországon.

Mindenesetre a minimalizmus lényege ebben az esetben nem az, hogy kinek van kevesebb zoknija, és ezen keresztül kevesebb tárgya. Én se fogom elajándékozni a drónomat, csak azért, mert “megtértem”.

De az elmúlt fél évben nagyon keveset foglalkoztam azzal, hogy mim van, és legfeljebb azon gondolkoztam, hogy adottak-e a feltételek a számomra igazán fontos dolgokhoz.

KONKLÚZIÓ

Az elmúlt fél év elképesztő volt, és nagyon izgatott vagyok a folytatással kapcsolatban. Mert a következő fél év csak még tempósabb és tartalmasabb lesz.

Néha azt kívánom, hogy bár egy lassítanék egy kicsit, de végül mindig kiderül, hogy semmit nem élvezek jobban, mint ezeket a kihívásokat leküzdeni. Egyszerűen csak több szünetet kell hagyni magamnak.

Többször említettem már, hogy mekkora hasznot húzok abból, hogy 3 hónapos blokkokban gondolkozom, nem év elején hordok össze néhány hülyeséget “újévi fogadalom” néven, hanem mérhető terveim vannak.

Remélem, hogy ezzel a cikkel elérem a célomat és egyre többen kezdenek kisebb időtávokban tervezni, akár az év végéig hátralévő 2x3 hónapra írják össze havi bontásban a terveket, akár bármilyen más formában több tudatosságot csempésznek az életükbe.

Nekem nagyon jól működik mindez, és biztos vagyok benne, hogy a számodra is óriási lehetőségeket nyit meg ez a megközelítés.

 

Töltsd le az e-bookom!

Összeszedtem az 10 legjobb produktivitási eszközt és módszert, amik valóban működnek a mindennapokban. 

You have Successfully Subscribed!