HOGYAN ALAKÍTS KI FENNTARTHATÓ SZOKÁSOKAT?
A SZOKÁS HATALMA
Kevés olyan dolog van, ami több hasznot hajtana, mint egy új szokás, amit az életed hátralévő részében fenn tudsz tartani. A legtöbb ember pontosan felismeri egy új, pozitív szokás hasznát, de kevesen rendelkeznek egy tiszta keretrendszerrel, hogy hogyan fogják felépíteni azokat.
Az egyik leggyakrabban ismételt információ a szokásformáláshoz fűződően, hogy ha 21 napig csinálsz egy tevékenységet, akkor szokássá alakul, és onnantól kezdve úgy megy, mint a fogmosás-nem is kell döntést hoznod róla.
Ezt az állítást sokan és sokféleképpen megcáfolták (az egésznek az alapja egy populáris könyv félreértelmezése: Maxwell Maltz Pszichokibernetikájáról van szó), tehát visszatértünk az alapokhoz:
Hogyan alakítsunk ki olyan szokásokat, amik képesek teljesen új pályára állítani az életünket?
Az elmúlt 5 évben elolvastam szinte minden produktivitási guru gondolatait erről a témáról, és természetesen sok hasznos és sok kevésbé hasznos ötletet is találtam. Az alapvető probléma az én szememben, hogy sok ilyen tanács egy gépként kezeli az ember agyát, amit megfelelően kell programozni.
Nézd: én éveken keresztül próbálkoztam azzal, hogy minden egyes másodpercből kisajtoljam az eredményeket, és csak azt tudom, mondani, hogy a legtöbb produktivitási megoldás a mindennapokban fenntarthatlan.
Ezzel szemben, ami végül a legjobban működött, az az agyunk működésének a megértése, és ezeknek az információknak a kiaknázása a csúcsteljesítmény elérése érdekében.
A pozitív rituálék kiépítése a legjobb alappillére a szokásformálásnak.
használd ezeket a gondolatokat ha:
- ...ki akarod alakítani a tökéletes reggeli rutint, és fenn is akarod tartani
- ...egy nagyobb projectbe/kihívásba vágsz bele, ami sok munkát igényel
- ...úgy érzed, hogy túl sokat halogatsz, de nehéz túllendülni rajta
- ...több fókuszra van szükséged, akár tanulásban, akár munkában
Meg kell értenünk, hogy hogyan tudnak együttműködni az agyunk korai, „primitív” részei az elménk modern, tudatos részeivel.
Az R2-ben először megérted, hogy pontosan mi történik a fejedben, hogyan alakulnak ki a szokások, hogyan működik a halogatás, és hogyan tudod leküzdeni.
Tacit Project
Hagyj fel a lehetetlen küldetéssel, hogy minden egyes másodperced beoszd: komolyabb eredményeket érhetsz el a rituálék kialakításával.
A-B LISTA
1 OLDALAS PRODUKTIVITÁSI VÁSZON
A célunk ezzel, hogy tiszta szabályaink legyenek arról, hogy „mit KELL tennünk”, és mi az, a tevékenység, ami időpazarlás, hogy azonnal meg tudjuk szüntetni (pl: céltalan internetböngészés).
NE Kezdj El Új Szokásokat Építeni, Amíg Nem Nézted Végig Ezt az Útmutatót
- A Facebook-Szokás: A Facebook addiktív. Dollármilliárdokat költöttek rá, hogy az legyen. A tréningben elmagyarázom, hogy hogyan működik az a tudattalan tevékenység, hogy rendszeresen kiesel a koncentrációból, mert "csak egy pillanatra felnézel Facebook-ra". Mi lenne, ha ezt a mintát a magad oldalára tudnád állítani?
- Szokások 3 Lépésben: Rengeteg nagyszerű időmenedzsmenttel kapcsolatos ötlet létezik. A gond az, hogy a legtöbben nem használják, és soha nem is fogják, mert túl sokat követelnek egyszerre az embertől. Nem válik szokássá soha, és ez egy egyszerűen követhető keretrendszer hiánya miatt van. Hadd mutassak egy módszert, ami szokásokat épít 3 egyszerű lépésben!
- A "10 Perces Megoldás", Ami Felszabadít Egy Órát Naponta:Minden bizonnyal neked is sok időd telik el úgy, hogy visszatekintve nem látod a hasznát. Hadd mutassak pár eszközt, ami 10 perc alatt időt és energiát spórol neked, az egész hátralévő életedben! Utána megmutatom, hogy mire költsd el ezt az időt és energiát, hogy a legtöbb eredményt hozza!
AKCIÓ:
CSAK 790 FT
- A napi tevékenységeid 95%-a tudattalan döntések alapján történik, amiket elsősorban a szokások határoznak meg.
- A legtöbb embernek semmilyen tudatos döntése sincsen a szokásaival kapcsolatban, így komoly előnyt jelent, ha te képes vagy irányítani.
- Mi a hármas agy elmélet, és hogyan tudod felhasználni a saját javadra az elméd természetes erősségeit, ahelyett hogy gépként kezelnéd?
- A halogatás elleni "botlódrótok" kialakítása, ami megakadályozza azt, hogy a nap végén azt lásd, hogy semmit nem intéztél el semmi fontosat.
- Az 5 eleme a tökéletes reggeli rutinnak, ami feltölt energiával, és képessé tesz a kihívások leküzdésére.
Szerezd be a Rituálé Rendszert azonnali hozzáféréssel!
Az akció keretein belül, szó szerint vehetsz egy pohár kávét vagy ugyanazon az áron ennek az anyagnak a segítségével belevághatsz a szokások tudatos építésébe.
Időt és pénzt takarítasz meg azzal, ha jobban hozod meg a döntéseid arról, hogy hogyan töltöd el a napod.
Őszintén úgy gondolom, hogy ez az anyag rengeteg lehetőséget nyit meg a számodra.
MIHEZ FOGSZ HOZZÁFÉRNI A VÁSÁRLÁSODDAL?

VÉLEMÉNYEK
- Miért 790 ft?
- Van pénzvisszafizetési garancia, ha nem tetszik?
Ha azt gondolnád, hogy „790 ft nagyon olcsó egy minőségi tréninghez…mi a csapda?”, akkor hadd foglaljam össze a miérteket 2 pontban:
Igen, minden anyagomra 30 napig 100%-os, azonnali, kérdés nélküli garanciát vállalok. Ha nem tetszik, azt nagyon sajnálom, de úgy veszem, mintha nem vásároltál volna, és azonnal visszautalom az árát.
- Hogyan férek hozzá az anyaghoz?
Vásárlás után elkészül a hozzáférésed az anyaghoz, és online bármikor elérheted, az e-mail címed és jelszavad segítségével, amihez minden szükséges lépés egyértelmű lesz a vásárlás után megjelenő oldalon.
Copyright 2016 -Tacit Project