Nekem is megvolt a magam köre a „varázspirula”-megoldásokkal, amik sokat ígérnek, de keveset nyújtanak.

Valójában annak idején azért kezdtem el „varázspirulákat” keresni, hogy túllendüljek a félelmeimen, és magabiztosabbá váljak.

Egyszerűen azt akartam, hogy képes legyek megtenni azokat a lépéseket, amikről TUDOM, hogy szükségesek az életem, a karakterem, a jövőm építéséhez.

Spoiler: A varázspirulák NEM MŰKÖDTEK.

Kiderült, hogy azoknak sem működött, akik tanították.

És ez volt az a pillanat, amikor visszafordíthatatlanul rá kellett döbbennem, hogy muszáj megérteni, hogy mi történik a fejünkben.

Ezután kezdtem el foglalkozni az érzelmi intelligenciával, ami lényegében azt vizsgálja, hogy mi történik a hiedelmeinkkel, és az azok alapján kialakuló érzelmekkel kapcsolatban (ezek határozzák meg nagyrészt a cselekvéseinket a mindennapokban).

3 éve segítek az embereknek jobban megérteni azt, hogy hogyan tudják rávenni magukat a nehéz dolgokra, hogyan tudnak egyre nagyobb irányítást szerezni az életük felett.

És ha követed egy ideje a munkásságom, akkor láthatod, hogy én nem csak beszélek róla.

Hónapról-hónapra nagyon komoly kihívásokat tűzök magam elé a személyes fejlődéssel kapcsolatban (amik óriási mókának bizonyultak egyébként).

Miért?

Mert rendben vannak az alapok. És ha rendben vannak az alapok akkor az embernek van egy nagyon erős „éhsége” az eredményekre, és játszi könnyedséggel veszi rá magát.

Természetesen mindezt nem lenne „muszáj”.

De én is úgy gondolom, és több kutatás szerint is a „jó élet” kulcsa az, hogy az ember haladjon, megvalósítsa a céljait, és érezze, hogy valami önmagánál nagyobbat épít.

Már Arisztotelész is megmondta, hogy az erényes élet, az erényeik fejlesztése a legfontosabb a boldogsághoz.

Mondjuk úgy, hogy az élet nagyon élvezetes így.

Ki kell alakítanod azt az önképet, ami minden egyes nap motivál a helyes cselekvések elvégzésére, akár bármilyen külső elszámoltatórendszer nélkül is.