Hogyan Találj Fókuszt Egy Szétszórt Világban,
és Végezd El Az Igazán fontos Feladatokat?

SEGÍTSÉG: semmi köze nincsen a produktivitási trükkökhöz…

Pár nappal ezelőtt összefutottam pár új ismerőssel, és persze elkezdtek kérdezősködni a vállalkozással és az ezzel felmerülő kihívásokkal kapcsolatban. 

Hamarosan arra terelődött a szó, hogy én hogyan rendezem a napomat, és rájöttem, hogy mi zavart az egész beszélgetéssel kapcsolatban.
 
Azt hitték, hogy nekem valami különleges készségem van, valami „előnyönnyel rendelkezem” velük szemben.
 
Sokkal ritkábban beszélek arról, hogy milyen voltam tinédzserként: valójában lényegében 16 éves koromig nem csináltam SEMMIT. 
 
Délutánokat/estéket játszottam a World of Warcraft nevű játékkal, a maradék időben pedig azon gondolkoztam, hogy mit fogok csinálni abban az időben…
 
Ahogy el tudod képzelni a jellemző helyzet a halogatás volt. A gond az, hogy fogalmam sem volt, hogy mekkora a probléma. 
 
Héé, én csak azt csináltam, amit mindenki más! 
 
Viszont most látom, hogy milyen ISZONYATOS következményei lettek volna annak, ha mindez megmarad az akkori helyzetben.
 
Ugyanis ezzel totális ellentétben most „elég jó” tempót diktálok magamnak. 
 
Heti 2 könyvet mindig elolvasok (volt persze kihívás a 30 nap alatt 30 könyv is), miközben 2 vállalkozást csinálok, nyelveket tanulok, heti 4-szer edzek, és RENGETEG időm marad kávézókban olvasni és írni.
 
(Két dolog, amit mindennél szívesebben csinálok)
 
A legtöbben persze csak az eredményt fogják látni, de az egész egy jól kivitelezett és fenntartott folyamatnak az eredménye. 
 
És tudod mit? Az egész nem volt olyan nehéz. 
 
Bele kell fektetni a munkát, és hátrahagyni a „hagyományos” irodai/multis munka- és időbeosztási mentalitást («««— kulcsfontoságú infó!)
 
Az elmúlt években sok konzultáción brutálisan egyértelművé vált 2 hiba:
-sok ember nem hajlandó megfizetni az álmai árát 
-nem megfelelően próbálkoznak (ezért említettem a „multis” szemléletet)
 
Szükségünk van egy frissített „operációs rendszerre”, amin keresztül a csúcsteljesítmény elérhető közelségbe kerül.
 
A lényeg, hogy nem véletlen nem érik el a legtöbben a céljaikat, és ha 20-30%-ot tud az ember optimalizálni a napján, akkor lényegesen jobb eredményeket ér el az életben.
 
Sőt, megkockáztatom, hogy egy unalmas, monoton élet, és egy fantasztikus, sikerélményekben gazdag élet között 20%-nyi különbség van tervezés és energiabefektetés terén.
 
Olyan ez, mint egy repülőgép: ha egy fokkal eltér az eredeti iránytól, akkor egy idő múlva nagyon messze fog kilyukadni az eredeti céljától.
 
Szóval érdemes NAGYON sok energiát mozgósítani, hogy a megfelelő irányba haladjunk.
 
Nem tudok olyan tevékenységet mondani, ami többet és gyorsabban tudna javítani az ember életminőségén, eredményein és kedélyállapotán.

Talán láttad már valamelyik anyagomat az érzelmi intelligenciáról, és úgy érezted, hogy „van benne valami”? 

Sokszor megtörténik, hogy valaki nem tudja beleépíteni a mindennapjaiba ezeket. Egyszerűen nem merültek el kellően benne.
 
Hadd mutassak egy egyszerűbb megoldást!

Nekem is megvolt a magam köre a „varázspirula”-megoldásokkal, amik sokat ígérnek, de keveset nyújtanak.

Valójában annak idején azért kezdtem el „varázspirulákat” keresni, hogy túllendüljek a félelmeimen, és magabiztosabbá váljak.

Egyszerűen azt akartam, hogy képes legyek megtenni azokat a lépéseket, amikről TUDOM, hogy szükségesek az életem, a karakterem, a jövőm építéséhez.

Spoiler: A varázspirulák NEM MŰKÖDTEK.

Kiderült, hogy azoknak sem működött, akik tanították.

És ez volt az a pillanat, amikor visszafordíthatatlanul rá kellett döbbennem, hogy muszáj megérteni, hogy mi történik a fejünkben.

Ezután kezdtem el foglalkozni az érzelmi intelligenciával, ami lényegében azt vizsgálja, hogy mi történik a hiedelmeinkkel, és az azok alapján kialakuló érzelmekkel kapcsolatban (ezek határozzák meg nagyrészt a cselekvéseinket a mindennapokban).

3 éve segítek az embereknek jobban megérteni azt, hogy hogyan tudják rávenni magukat a nehéz dolgokra, hogyan tudnak egyre nagyobb irányítást szerezni az életük felett.

És ha követed egy ideje a munkásságom, akkor láthatod, hogy én nem csak beszélek róla.

Hónapról-hónapra nagyon komoly kihívásokat tűzök magam elé a személyes fejlődéssel kapcsolatban (amik óriási mókának bizonyultak egyébként).

Miért?

Mert rendben vannak az alapok. És ha rendben vannak az alapok akkor az embernek van egy nagyon erős „éhsége” az eredményekre, és játszi könnyedséggel veszi rá magát.

Természetesen mindezt nem lenne „muszáj”.

De én is úgy gondolom, és több kutatás szerint is a „jó élet” kulcsa az, hogy az ember haladjon, megvalósítsa a céljait, és érezze, hogy valami önmagánál nagyobbat épít.

Már Arisztotelész is megmondta, hogy az erényes élet, az erényeik fejlesztése a legfontosabb a boldogsághoz.

Mondjuk úgy, hogy az élet nagyon élvezetes így.

Ki kell alakítanod azt az önképet, ami minden egyes nap motivál a helyes cselekvések elvégzésére, akár bármilyen külső elszámoltatórendszer nélkül is.

Gyakori Hibák


Nem
Egy Újabb Produktivitási Tréning...

A nagy cégek sokszázezer forintokat fizetnek ki olyan technikákra, amik szerintem nagyon alacsony hatékonysággal fognak működni.

Hiszen az alapok nincsenek rendben. Szó szerint 1-2%-os fejlődésért fizetnek óriási pénzeket. Én magánemberekkel dolgozom, akiknek csak az eredmények számítanak. Ha nincsenek jelentős, és látható eredmények (30-40%), akkor otthagynak a francba. 
 
Szerencsére én szeretem a kihívást.
 
A lényeg az, hogy első sorból nézhettem végig, ahogy sokan elmesélik, hogy kipróbálták EZT a nagyvállalatok által sokat használt drága rendszert, vagy AZT a másik produktivitási rendszert, de pár hét (nap?) után feladták. 
 
Lehetetlen ezeket fenntartani, hacsak valakinek nem szerves része a munkájának (akkor viszont könnyen meggyűlöli).
 
Például tudtad, hogy az időmenedzsmentet az ipari forradalom idején találták ki, hogy minél több műszakot tudjanak egymás után foglalkoztatni, lényegében szolgamunkában? 
 
Ha egy fogaskerék akarsz lenni, aki lecserélhető, dolgozz a hatékonyságra. 
 
Szerintem a kulcs a jóléthez, ha képes vagyunk pár területen mesteri/művészi szinten teljesíteni. Ehhez pedig másfajta munkára van szükség.
 
Az igazság az, hogy a feladatod nem a produktivitás, hanem az, hogy minél több energiát tudj koncentrálni 1-2 nagyon fontos, óriási eredményeket hozó feladatra. Pont.
 
A legtöbben nem az IGAZÁN fontos területekre figyelnek. Túl sokan bevásárolják magukat egy mítoszba, ami nem fog működni nekik, és beáll a „produktív halogatás”.
 
Amikor valaki könyveket olvas, de nem cselekszik…
 
Amikor valaki célokat tűz ki, de abból a következő év elejére sem lesz semmi…
 
Amikor valaki eredményeket akar, de nem hajlanfó megfizetni az árát…
 
Amikor valaki 40 drága eszközt használ, de a saját értékrendjével sincs tisztában…
 
EZ a produktív halogatás. A mai világ annyira könnyűvé teszi a légvárak építését.

"Hogyan Olvastam el 2015-ben 100+ könyvet, Kerültem a Legjobb Formámba, Miközben Elindítottam egy új Vállalkozást?"

Összességében 2015-ben olyan célokat értem el, amiket év elején ki se mertem volna tűzni. Nem sorolom fel őket, mert nagyon meseszerűbe hajlana a dolog, de ez az előadás főleg azoknak szól, akik látták menet közben alakulni ezeket a dolgokat, és ugyanezeket az eredményeket akarják.

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy az előző év gyerekjáték volt, és a 4 órás munkahetet éltem. 
 
De nem volt nyűg. 
 
Nem volt stresszes. 
 
Én úgy gondolom, hogy ez nagyon-nagyon közel van ahhoz, ahogy a hátralévő életemet ideálisnak elképzelem.
 
A munka elkészül, a haladás megtörténik, és a nap végén van egy kellemes fáradtságérzet. 
 
Amire a valóságban szükséged van: 
Egy körültekintő, és nagyon részletes (majdnem 1 éves) vizsgálat után a teljesítménypszichológia terén, a következőek derültek ki:

TACIT Mesterkurzus

Szóval mi fog történni a TACIT Mesterkurzuson?
 
Röviden: én úgy látom, hogy a „jó élet” kulcsa az, hogy mesteri szinten értsünk valamihez, igazán el tudjunk merülni benne, kiemelkedően tanulóképesek legyünk. És ehhez fontos a cselekvés (sőt!), de a produktivitás fokozása helyett másfelé kell keresgélnünk (ezt hívjuk csúcsteljesítménynek).
 
Az online tréning eljuttat az alapoktól (halogatás leküzdése, érzelmi kontroll hiánya), egészen a haladó szintig (professzionális, struktúrált rutinjaid vannak, amik egy folyamatot alkotnak).
 
A kettő között pedig több olyan apró tanácsot osztok meg, amik csak ötletek ugyan, de lehetővé teszik a fejlődési környezet megteremtését.
 
Ezek a „gyors győzelmek”, amik elindítanak egy dominóhatást.

Több, mint 6 órányi tartalom 20 perces videókban

Korlátlan hozzáférés, könnyen érthető és gyakorlatban alkalmazható tudás

Az emberek azért nem haladnak, mert nem értik, hogy mi történik a fejükben. 

AMINT megértik, hogy miért halogatnak, és mitől érzik a cselekvésre való vágyat, nevetségesen leegyszerűsödik a helyzet. 

Azt fogod kívánni, hogy bár 5-10 éve ismernéd ezeket a gondolatokat, mert pillanatokon belül át fogod látni a hasznukat a céljaid megvalósításában.

Legyen a célod egy kiváló fizikum, egy előléptetés, egy új készség elsajátítása, vagy egy vállalkozás elindítása (szerintem mindegyik remek ötlet az életed ideálissá tételéhez), szükséged lesz erre az áttöréshez.

Megmutatom, hogy hogyan alakíts ki olyan szokásokat, amik tartósan megmaradnak. 

Veled is előfordult már, hogy próbálkoztál egy darabig, de csak hónapokkal később döbbentél rá, hogy „Hééé, ez a szokás nekem fontos lett volna, mégse csinálom?”.

Velem is megtörtént, méghozzá sokszor. 

Sőt, néha most is megtörténik-de a lényeg, hogy SOHA nem a fontos tevékenységekkel, csak azokkal, amik teljesen mellékesek. 

Létezik 5 olyan készség, amiket bár nehéz felépíteni magadnak, de ha megteszed, akkor biztosan sikeres leszel. Hogyan alakítsd ki őket?

Megmutatom a Mesterkuzuson belül!

Régóta mondom az embereknek, hogy havonta pár százalék haladásra van szükségünk. 

A céljaink elérése nem önmagunk hajszolásából áll, hanem a zavaró tényező kiiktatásából, a fókuszunk megőrzéséből, és az energiánk ügyes menedzseléséből.

Ha képesek vagyunk havi 2-3%-ot haladni, akkor 5 éven belül minden a rendelkezésünkre fog állni. 

2-3%-ot egy kis odafigyeléssel nagyon könnyű hozni: én mindig 5-6%-ot tervezek magamnak (és hosszú távon is szeretném fenntartani ezt). 

Na most, ha valaki 5-6%-ot halad, akkor hamarosan irigylésre méltó dolgokat valósít meg az életében. 

Azzal kell kezdened, hogy kitűzöd a számodra ideális állapotot, utána elkezded visszabontani, hogy milyen folyamat valósítja ezt meg hónapról-hónapra. 

Milyen kihívásokat kell leküzdened?

Mik azok a készségek, amiket munkába telik elsajátítani, de garantálják neked a bőséget az életben?

És hogyan felejtsd el egy ÉLETRE a halogatást, és válj képessé koncentráltan dolgozni?

Kiderül a Mesterkurzusból!

1. felvonás: Érzelmi Intelligencia és Teljesítmény

Első körben megismerkedünk az érzelmi intelligencia alapvető működési elveivel.

Ezzel a következő kérdések kerülnek megválaszolásra:

2. felvonás: Gyors Győzelmek

A második felvonásban végigmegyünk több tucat olyan tanácson, amik támogatni tudják a korábban elhangzottakat.

Nincsenek általános megoldások, de ki tudunk alakítani egy olyan listát, amin felsoroljuk azokat a lépéseket, amik az úton tartanak.3

3. felvonás: Rituálék Mesterfokon

Én úgy látom, hogy a „jó élet” kulcsa nem más, mint hogy BORZASZTÓAN jók legyünk valamilyen területen.

Ennek viszont ára van, és a legtöbben pont azért adják fel ezt az utat, mert nincsenek érzelmileg felkészülve a csúcsteljesítményre.

MESTERKURZUS TRÉNING
megrendelés

FIZETÉS EGY ÖSSZEGBEN

BANKI ÁTUTALÁSOS ÉS BANKKÁRTYÁS FIZETÉS
16,990 Ft
  • AZONNALI HOZZÁFÉRÉS AZ ONLINE TRÉNINGHEZ (8 ÓRA TÖMÉNY TARTALOM)
  • 1. MODUL: ÉRZELMI INTELLIGENCIA ÉS TELJESÍTMÉNY
  • 2. MODUL: GYORS GYŐZELMEK - ESZKÖZÖK ÉS TIPPEK
  • 3. MODUL: RITUÁLÉK MESTERFOKON
  • BÓNUSZ: ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓ MINITRÉNING
  • BÓNUSZ: GYORSÍTOTT TANULÁS A MINDENNAPOKBAN
  • BÓNUSZ: A TOP 5 KÉSZSÉG, AMIT FEJLESZTENED KELL

FIZETÉS KÉT RÉSZLETBEN

BANKI ÁTUTALÁSOS ÉS BANKKÁRTYÁS FIZETÉS
2 X 8,990 Ft
  • AZONNALI HOZZÁFÉRÉS AZ ONLINE TRÉNINGHEZ (8 ÓRA TÖMÉNY TARTALOM)
  • 1. MODUL: ÉRZELMI INTELLIGENCIA ÉS TELJESÍTMÉNY
  • 2. MODUL: GYORS GYŐZELMEK - ESZKÖZÖK ÉS TIPPEK
  • 3. MODUL: RITUÁLÉK MESTERFOKON
  • BÓNUSZ: ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓ MINITRÉNING
  • BÓNUSZ: GYORSÍTOTT TANULÁS A MINDENNAPOKBAN
  • BÓNUSZ: A TOP 5 KÉSZSÉG, AMIT FEJLESZTENED KELL

VÉLEMÉNYEK

A VERHETETLEN 365 NAPOS
100% TACIT GARANCIA

A garanciapolitikám egyszerű: ha bizalmat szavazol meg nekem, akkor én tartozom azzal, hogy a legjobbat kapd a pénzedért. 

Sokan tartanak tréningeket, gyakran garancia nélkül, vagy nevetséges feltételekkel („Az első 2 órában jelezd, hogy nem akarod folytatni”), abban bízva, hogy csak épp annyira elégedett legyél, hogy ne kérd vissza pénzed.

Én mindent a vásárlóimnak köszönhetek, és a vállalkozásom csak akkor működhet, ha az emberek visszatérnek/ajánlják a tréningjeimet, és mindenekelőtt: érzik, hogy a tanácsaim jelentős mértékben hozzájárulnak a haladásukhoz.

Az első számú célom, hogy minden kliensem azt érezze, hogy a tréningjeim sokszorosan megtérülő befektetések, és ezért dolgozok minden nap. 

Ha bármilyen esetben úgy érzed, hogy nem vagy teljesen elégedett a tréning minőségével, kérlek jelezd az adam@tacitproject.hu e-mail címen a vásárlás utáni 365 napon belül.

Első körben meg szeretném válaszolni az esetlegesen felmerülő kérdéseket, vagy orvosolni a problémát, de ha ennek ellenére is ragaszkodsz a pénzed visszatérítéséhez, rövidesen visszautalásra kerül a pénzed 100%-ban.

 

"Ha valaki nem hajlandó befektetni magába, akkor teljesen mindegy, hogy milyen infót mondasz neki, úgyse fogja használni."

Ez az tréning egyrészt a tökéletes lehetőség, hogy egy helyen találj egy működőképes rendszert, amit később használni tudsz a mindennapokban.
 
Másrészt felmerülhet a kérdés valakiben: „Héé Ádám, igazából az ingyenes anyagod is nagyon jó, miért fizetnék be egy tréningre?”.
 
Sokan évek óta gyűjtögetik csak az infókat, próbálják maguktól kitalálni a dolgokat.
 
Amíg az egészből egy nagy halogatás nem lesz, mert újévkor mindig kiderül, hogy ki tartotta fenn azt a folyamatot, ami előreviszi, és ki az, aki csak becsapta magát. 
 
-Jelen pillanatban PONTOSAN  tudod, hogy mit kell tenned tenned, hogy előrelépj? (úgy értem tényleg PONTOSAN)
 
-Napról-napra közelebb érzed magad a céljaidhoz, látszik, hogy egy olyan életet építesz, amiben élni akarsz? 
 
-Mennyi technikát és motivációs trükköt próbáltál ki, ami nem működött? 
 
Ezek a tanácsok úgy lettek felépítve, hogy minél könnyebbé tegyék a cselekvést, és egységnyi cselekvésre a lehető legtöbb eredményt hozzák. 
 
Szilárd meggyőződésem, hogy mindannyiunknak erre van szüksége.